Csalfa kora tavaszi nap volt. Amíg az ablakból figyelte a szikrázó napsütést, nem érzékelte az időjárás kegyetlenségét. Amint kilépett a ház kapuján, a metszően hideg szél lehántotta róla az otthon melegét. Hirtelen ráébredt, mit hagyott hátra. De ekkor már nem volt visszaút. Összetört szívvel, magányosan, de kitartóan haladt előre. Szorosra húzta testén a kabátot, leszegte a fejét, küszködve az elemekkel és a könnyektől elhomályosuló látásával. Mindegy hová, csak innen el - hajtogatta magában, de már ő sem hitte el, hogy jó döntés volt. Nem azt büntette vele, aki bántotta őt, csak magának okozott még nagyobb fájdalmat. Nem volt többé otthona, nem volt hová mennie. A város körülötte szürke volt és rideg. A tó felé tartott, ahol a víz felszínét vékony jéghártya borította, és már a vadkacsák sem jártak arra. A fák tetszhalott ágai kopaszon meredeztek az ég felé. A tájon síri csend honolt, és a lány egy pillanatra megállt a parton. Érezte, hogy kívül és belül ugyanaz a reményvesztettség és ürességérzés borít be mindent. Nagy levegőt vett, megremegett a szája széle, és elindult a víz felé. Az elkeseredettség annyira betöltötte egész lényét, hogy észre sem vette, ahogy a jéghideg víz beáramlott a csizmájába, és fokozatosan eláztatta a harisnyáját. Csak ment előre, egészen addig, míg a hidegben elgémberedtek az izmai, és ájultan zuhant a tóba.
Senki nem hallotta a csobbanást. A víztükör úgy zárult össze fölötte, mintha soha nem is tört volna meg.
***
Méregzöld teremben tért magához, félig oldalt fekve. Csizma helyett csak vastag harisnyát viselt, és eltűnt a télikabát is, de ruhája száraz volt, és éppen elég meleg. A fényes és kemény padló egy színpadra emlékeztette. Lassan feltápászkodott a földről, és kíváncsian elindult felfedezni a helyiséget. Amerre ment, mindenhol zöld bársonyfüggönyök és sötét tükrök vették körül. Nem tudta, honnan jön az a kis fény, aminek a derengése mintha folyamatosan követte volna őt. A csend nem hasonlított arra a nyomasztó és ijesztő némaságra, amit a tónál tapasztalt. Itt mintha minden puhább és oltalmazóbb lenne - gondolta. Nem volt több fájdalom, kétségbeesés, félelem. Kíváncsiság és nyugalom vette át a helyüket.
