Víztükör

Csalfa kora tavaszi nap volt. Amíg az ablakból figyelte a szikrázó napsütést, nem érzékelte az időjárás kegyetlenségét. Amint kilépett a ház kapuján, a metszően hideg szél lehántotta róla az otthon melegét. Hirtelen ráébredt, mit hagyott hátra. De ekkor már nem volt visszaút. Összetört szívvel, magányosan, de kitartóan haladt előre. Szorosra húzta testén a kabátot, leszegte a fejét, küszködve az elemekkel és a könnyektől elhomályosuló látásával. Mindegy hová, csak innen el - hajtogatta magában, de már ő sem hitte el, hogy jó döntés volt. Nem azt büntette vele, aki bántotta őt, csak magának okozott még nagyobb fájdalmat. Nem volt többé otthona, nem volt hová mennie. A város körülötte szürke volt és rideg. A tó felé tartott, ahol a víz felszínét vékony jéghártya borította, és már a vadkacsák sem jártak arra. A fák tetszhalott ágai kopaszon meredeztek az ég felé. A tájon síri csend honolt, és a lány egy pillanatra megállt a parton. Érezte, hogy kívül és belül ugyanaz a reményvesztettség és ürességérzés borít be mindent. Nagy levegőt vett, megremegett a szája széle, és elindult a víz felé. Az elkeseredettség annyira betöltötte egész lényét, hogy észre sem vette, ahogy a jéghideg víz beáramlott a csizmájába, és fokozatosan eláztatta a harisnyáját. Csak ment előre, egészen addig, míg a hidegben elgémberedtek az izmai, és ájultan zuhant a tóba.

Senki nem hallotta a csobbanást. A víztükör úgy zárult össze fölötte, mintha soha nem is tört volna meg.

***

Méregzöld teremben tért magához, félig oldalt fekve. Csizma helyett csak vastag harisnyát viselt, és eltűnt a télikabát is, de ruhája száraz volt, és éppen elég meleg. A fényes és kemény padló egy színpadra emlékeztette. Lassan feltápászkodott a földről, és kíváncsian elindult felfedezni a helyiséget. Amerre ment, mindenhol zöld bársonyfüggönyök és sötét tükrök vették körül. Nem tudta, honnan jön az a kis fény, aminek a derengése mintha folyamatosan követte volna őt. A csend nem hasonlított arra a nyomasztó és ijesztő némaságra, amit a tónál tapasztalt. Itt mintha minden puhább és oltalmazóbb lenne - gondolta. Nem volt több fájdalom, kétségbeesés, félelem. Kíváncsiság és nyugalom vette át a helyüket.

LionParade

Műanyag oroszlán a ház kertjében, tarkára festve Eddig fel sem tűnt, biztos még sötétben jártam errefelé. Az egyik környékbeli üzlet bejárata előtt is áll egy. Úgy látszik, itt nem CowParade volt.

Faluvégén

Fácán ácsorog az út szélén. Korábban egyet sem láttam közülük, a héten viszont kettőt is. Reggel fekete rigók harcoltak a kertben, nem mindegy, milyen területet tudnak megszerezni a költési időszak előtt. Ebédnél két őzet futott át a szomszéd telken, az erdő felé. Tavaszodik.

Hajnal

A felkelő nap fénye melegen simogatja a pasztellszínű házfalakat, kirajzolva rajtuk a kovácsoltvas falilámpák árnyékát. Nagyon finom vonalak, semmi éles kontraszt. Puha látvány, mintha vékony, áttetsző takaróba burkolózna az utca. Valójában a nap rejtőzködik fátyolfelhők között, még nem süt teljes erejéből. Neki is korán van.

Optimizmus

Iskolabusz péntek reggel. Tele fáradt, reményvesztett arcokkal. A mi buszunk valahogy élénkebb, mintha ebben az irányban jobb iskolák várnák a gyerekeket. Az is lehet persze, hogy ez fiatalabb korosztály, még optimistábbak.

Átalakulás

Ágyúgolyó 1809-ből - emlékeztet a felirat a szépen rendben tartott, barátságos kékre festett ház falán. És valóban ott a golyó, mértani pontossággal középen, mintha nem akarná megtörni a szimmetriát, holott éppen erre szánták: rombolásra. Jó értelemben ironikus. Elképzelem, mi lehetett annak az ágyúnak a sorsa, amiből kilőtték. Kis szerencsével egy vidéki ház kertjében áll, teleültetve virágokkal. Milyen szép lenne a világ, ha minden fegyverből dísztárgyat készítenénk!

Double decker



Az olvadó hó cseppjei ütemesen kopogtak a járdán. A kopasz fák ágainak vidám hátteret festettek a kék eget pettyező bárányfelhők. A lány a buszmegállóban állt, élvezte a januári tavaszt. Egészen gondtalannak és jókedvűnek érezte magát. Péntek volt, ilyenkor korábban véget ért a munkaideje, és amint kilépett a cég kapuján, élvezni kezdte a hétvégét. Tervezgette magában a programot. A hazaúton olvasni akart, de mikor meglátta a buszt, rögtön elfeledkezett a könyvéről, mert az utazás sokkal érdekesebbnek ígérkezett. Szép időben, emeletes buszról nagyon izgalmas a tájat nézni! Angliában számtalanszor utazott double deckeren, ott ez megszokott dolog volt, de egy osztrák kisvárosban rendkívüli eseménynek érezte. Egyébként is ritkán volt alkalma bármit is látni a környékből, mivel még alig kelt fel a nap, mikor reggel megérkezett az irodába, és rendszerint már sötétedett, mikor hazaindult. Hamarosan másképp lesz, gondolta, hiszen egyre hosszabbak a nappalok. Ez a napsütéses délután mindenesetre ajándék! A busz kis falvakon át kanyargott a város felé, és a lány egyre lelkesebben csodálta az elé táruló tájat. Ilyen magasból sokkal messzebbre lehetett ellátni, most jött csak rá, az út mennyire közel vezet a folyóhoz. A következő várost nagyon szerette, különösen a belvárost, ahol még nem szedték le a karácsonyi dekorációt, pedig vízkereszt már elmúlt. A téren tipikus, régi épületek álltak. Ennél közelebb nem is kerülhetett volna a díszes falakhoz. Magában ujjongott, és nem értette, miért ül körülötte mindenki unott arccal. Vajon miért jönnek föl a lépcsőn, ha úgyis csak a telefonjukba temetkeznek? Nem érdekes, ez az itt és most, ahol ő él. Amióta ebben az országban dolgozott, sokkal könnyebben volt jelen a jelenben.